Első fogorvosi rendelőnket 2010-ben nyitottuk Maroshévizen, többek között azzal a szándékkal, hogy szakmailag magas színvonalon kezeljük pácienseink fogászati problémáit. Időközben a rendelő két székessé bővült, valamint 2018-ban egy újabb kirendeltséggel egészítettük ki szolgáltatásainkat, Gyergyószárhegyen. Rendelőnkben a legkorszerűbb eszközökkel és technikával dolgozunk, annak érdekében, hogy a legmagasabb szintű fogászati ellátást nyújthassuk pácienseink számára. Korrekt és észszerű árakon kínált szolgáltatásaink a fogászat teljes körét lefedik.

A rendelőnkben dolgozó, magasan képzett szakemberek kellő hozzáértéssel és komolysággal kezelik páciensek problémáit. Rendelőnk elsődleges célja, hogy pácienseink a legmagasabb szintű ellátásban részesüljenek.

Folyamatosan azon dolgozunk, hogy kiemelkedő minőségű fogászati szolgáltatásokat biztosíthassunk mindenki számára. Számunkra prioritás, hogy a páciensek elégedetten távozzanak a kezelés után, hiszen a pozitív visszajelzések megerősítenek bennünket, illetve a hatékonyságunk növelésére sarkallnak. Feladatunknak érezzük, hogy mindjárt az első találkozás alkalmával egy bizalomra és kölcsönös tiszteletre épülő kapcsolatot teremtsünk pácienseinkkel.

Forduljon bizalommal hozzánk bármilyen fogászati probléma esetén.

Cookie Notice

Weboldalunk annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson cookie-kat használ.